Megtört a jég: karnyújtásnyira lehetünk attól, hogy normalizálódjon a viszonyunk Németországgal

„Elindult egy olyan egészséges dialógus a két ország között, amire már évek óta nem volt példa” – emlékeztetett Magyar Levente.

Az Ukrajna elleni orosz agresszió eddigi védelmi politikájának újragondolására késztette az országot.
„A német politikusok eddig igyekeztek óvatos, megbízható partnernek, de nem többnek mutatkozni. A szelíd-szolid katonáskodás jelképe, hogy a német újraegyesítés pillanatában, az NSZK és az NDK hadseregének összeolvadásakor félmilliósra növekedett Bundeswehr mai létszáma alig több mint 180 ezer. A kötelező katonai szolgálatot 2011-ben eltörölték – egész pontosan békeidőre hatályon kívül helyezték.
A tartósnak tűnő békehelyzet durva megváltoztatása, az ukrajnai háború késztette a radikális anyagi lépésre az SPD, a Zöldek és a liberális FDP alkotta kormányt. A százmilliárd eurós rendkívüli alap, amit a parlament alsóháza nagy többséggel, az ellenzéki keresztény uniópártok (CDU–CSU) szavazatai által is támogatva jóváhagyott, csaknem az egész éves szövetségi költségvetés egynegyede lenne – de nem az. Hanem a kormány rendkívüli, költségvetésen kívüli hitelt vesz föl rá – könnyen teheti, a német állam jó adósnak számít –, ebből fogják végrehajtani a tervezett fejlesztéseket.”